Mindenki utál orvoshoz járni, pedig a rendszeres szemvizsgálat nagyon fontos lenne. Sokan úgy ülnek volán mögé, hogy nem is tudják, olyan látásproblémájuk van, ami életveszélybe sodorhatja őket.

Hazánkban minden negyedik nőnek és minden hatodik férfinak enyhe látászavara van, így minden család érintett a problémában. Ezért is indították útjára a Fókuszban a Látás Programot, aminek sajtótájékoztatóján Dr. Németh János, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója beszélt a szemvizsgálatok fontosságáról és a látásproblémákról. Szák Erika, az Ofotért vezető optometristája pedig ezeknek a korrekciójáról tartott előadást.

A 45 év a kritikus kor


A gyerekek szemét még óvodába kerülésük előtt meg kell vizsgálni, mert a látásuk kihat mindennapi tevékenységükre, tanulási, olvasási képességükre. Sőt, ha a távollátást nem fedezik fel 3 éves korig, akkor elveszíthetik térlátásukat vagy kancsalok lehetnek. De a későbbi években is ajánlott meglátogatni a szemorvost, 40 év felett pedig már évente egyre kell növelni ezeknek a vizsgálatoknak a számát, hiszen ebben a korban még azoknak is gondjai akadnak a látásukkal, akiknek sosem volt ilyen problémájuk. Ez azért van, mert míg gyerekként szemünk 21 dioptriához képes alkalmazkodni, addig 45 évesen már csak háromhoz. "Mindenki, aki bejön hozzánk, arra panaszkodik, hogy rosszul lát, és szemüveget szeretne, de közben kiderül, hogy egészen más problémájuk van" - meséli a klinika vezetője. A szem sok, az egész testet érintő rendellenességekről árulkodik, mint például cukorbetegség, magas vérnyomás.

Csak a pénztárcánk szab határt

A rendellenességeket már sokféle módszerrel lehet korrigálni a szemüvegtől kezdve a kontaktlencsén át a műtétekig, de bizonyos vitaminok és nyomelemek bevitelével le is lassítható a szem romlása. "Elsősorban azt a módszert ajánljuk, ami a legkevésbé veszélyes, és ez a szemüveg. A kontaktlencsénél már felléphetnek allergiás reakciók, túlérzékenység, és bár a refrakciós műtététek 95 százalékban sikeresek, azért fennáll a romlás veszélye" - mondja a doktor úr, aki szintén szemüveget hord.

Szemüvegből is millió féle kapható, de azt mindenképp hangsúlyozzák a szakértők, hogy ne szupermarketek polcairól emeljük le a kész szemüvegeket, mert azok egyáltalán nem illeszkednek az egyedi igényeinkhez. A két szemünkre valószínűleg különböző erősségű lencse kell, és ilyen szemüvegekre nem tehetünk szert a boltokban, így ezeknek a mellékhatása akár kínzó fejfájás, fáradtság és hányinger is lehet.

Az ausztrálok titka


Érdekes megfigyelés, hogy az ausztráloknál sokkal kevésbé jellemző a látászavar, a japánoknál pedig sokkal inkább, mint nálunk Európában vagy Amerikában. Azonban, hogy ez miért van így, még nem tudják. Pedig a megelőzés mindig jobb, mint a korrekció.

STOP.hu

Mindenkivel előfordult már, hogy fejbőre viszket, hullik vagy korpásodik a haja. Ezek a tünetek mindig aktuális egészségi állapotunkról árulkodnak.

Miért korpásodik a hajunk és mit tehetünk ellene?

Bőrünk felső hámrétege kb. egy hónap alatt cserélődik le. Az elhalt sejtek leszáradnak és lehullanak bőrünkről. Ez a folyamat testünk teljes bőrfelületén végbe megy. Ha a sejtek elszarusodási folyamata felgyorsul korpaként jelennek meg hajunkon az elhalt sejtek. A korpa utalhat bőrünk működési zavarára, bőrünk szárazságára, de akár gombák elszaporodására is. 

Fejbőrünkön egy bizonyos mértékig természetes a mikroflóra, vagyis a gomba jelenléte. Ezek gondot csak akkor okoznak ha túlságosan elszaporodnak. A gombák túlzott mértékű elszaporodását különböző készítményekkel gátolhatjuk, de teljes kiirtásukra ne törekedjünk egyrészt, mert nem is lehetséges, másrészt, mert nagy részük hasznos mikroorganizmus. 

Korpásodás esetén legtöbbször a Pityrosporum ovale nevű gomba szaporodik el, amely természetes „lakója” fejbőrünknek. Ez a gomba a faggyúmirigyekből termelődő zsírból táplálkozik és túl sok faggyú termelése esetén korpaként jelenik meg. Súlyosabb esetben a korpásodás mellé társulhat bőrkipirosodás és viszketés is. 

Elősegítik még a korpaképződést a férfi nemi hormonok, ezért is fordul elő gyakrabban a korpásodás férfiakon, mint nőkön.

A stressz, az idegeskedés, a nem megfelelő életmód, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a kiegyensúlyozatlan táplálkozás is elősegíti a gombák szaporodását. 

Fontos, hogy ne mossunk túl gyakran hajat és válasszuk meg jól samponunkat, hiszen a nem megfelelő sampon száríthatja bőrünket és felboríthatja a természetes mikroflóránk egyensúlyát. Mindig bőrtípusunknak megfelelő szert használjunk.

Táplálkozásunkkal is sokat tehetünk a korpa kezeléséért vagy megelőzéséért. Együnk sok vitaminokban gazdag zöldséget, gyümölcsöt, megfelelő mennyiségű rostot, igyunk sok folyadékot, valamint csökkentsük étrendünk állati fehérje és zsírtartalmát, illetve koleszterintartalmát. 

A korpásodást minden esetben kezelni kell, hiszen magától nem múlik el.

Súlyosabb esetben forduljon bőrgyógyászhoz!

Hasznos termékek:

Vitál Market életmód webóruház

BioPláza.eu

Az egyik kedvenc egészséges kajám a korpás pogácsa. Nagyon hasznos amikor ki akarom tisztítani a szervezetemet. Ajánlom mindannyiótok figyelmébe, így a téli időszak előtt egy kis tisztító kúrához.

Íme a recept:

Hozzávalók:

-          120g liszt

-          40g búzakorpa

-          20g élesztő

-          50g tej

-          1db tojássárgája

-          60g margarin

-          50g tejföl

-         

 Elkészítése:

Kevés tejben az élesztőt felfuttatjuk. A lisztet összekeverjük a búzakorpával, hozzáadjuk a margarint, a tejfölt, a tojássárgáját, sót és a felfuttatott élesztőt, majd jól összedolgozzuk. A tésztát letakarva meleg helyen kb. 2 órán át kelesztjük. Ezután ujjnyi vastagra nyújtjuk, tetejét bevagdossuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, megkent tepsiben 10-15 percig pihentetjük és előmelegített sütőben megsütjük.

 

Energiaértékek:

-          Energia:                      1232Kcal

-          Fehérje:                       29,9 g

-          Zsír:                                67 g

-          Szénhidrát:                117,9 g

 

Köszönet a vitalfutar.hu oldalnak.

A megfázás kezelésére rengeteg népi hagyomány, természetes gyógymód létezik. Néhányat összeszedtem, hogy Te is megelőzhesd a bajt. Figyelj oda magadra, mert hamar elkap a nátha:)

A leggyakrabban használtak és legismertebbek a vöröshagyma, a fokhagyma, a kamilla, a tea, a méz és sokaknak már egy meleg tál leves is sokat használ.

A vöröshagyma kitűnő baktériumölő hatással rendelkezik. Hagymateaként különösen jó hatása lehet a megfázás tüneteire. Két – három megmosott hagymát össze kell vágni a héjával együtt és 1 liter vízben néhány percig főzni kell. Ezt a hagymafőzetet le kell szűrni és 3 evőkanálnyi megpirított barna cukrot kell hozzáadni. Mézzel ízesítve teaként máris fogyasztható. Egy – két csepp felmelegített hagymalevet a fülbe cseppentve fülfájásunkat is enyhíthetjük.
 
A fokhagyma ugyanolyan baktériumölő hatással rendelkezik, mint a vöröshagyma. Hatását nyersen fejti ki leginkább. Tehát egy fokhagymás pirítós egy bögre forró teával csodákra képes. De elkészíthetjük úgy is, hogy egy gerezd fokhagymát egy bögrényi tejbe belenyomunk, felforraljuk és még melegen megisszuk.
 
A forró tea nem csak enyhíti az orrdugulást és könnyíti a nyelést, de pótolja az elvesztett folyadékot is, amire ilyenkor nagy szükség van, főleg ha a betegséghez láz is társul.
 
A méz is régóta ismert gyógymód. Baktériumölő hatású, enyhíti a torokfájást, a köhögést és a rekedtséget. Fontos vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket is tartalmaz. Fogyasztható önmagában és egy bögre forró teába téve is.
 
Talán a leginkább ismert népi gyógymód a kamillás gőzölés. Főzzünk kamillavirágzatot forrásig vízben, majd mélyen, erőteljesen inhaláljunk a kamillagőzzel. Orrdugulásra, orrfolyásra, torokfájásra az egyik legjobb recept. Kamillavirágzatból teát is készíthetünk.
 
Megfázás esetén fontos a bőséges C-vitamin bevitel is. Ezt pótolhatjuk frissen facsart citromlével, csipkebogyóval, bodzavirággal és különböző C-vitamin készítményekkel is.
 
Hatásosak még a svédcsepp, a fehérmályvagyökér és az echinecea cseppek is a megfázás kezelésre.
 
De ne feledjük, a megfázás megelőzése sokkal könnyebb, mint a kezelése. Mindig öltözködjünk az időjárásnak megfelelően, sétáljunk naponta a friss levegőn, fogyasszunk elegendő vitamint, vitaminkészítményeket, mivel a zöldségek, gyümölcsök ilyenkor már kevesebb vitamint tartalmaznak, valamint figyeljünk oda a megfelelő C-vitamin bevitelre és fogyasszunk sok meleg folyadékot.  A megelőzést idejében kezdjük el!
 
Jobbulást!
süti beállítások módosítása